2013. március 12., kedd

Budapest a BKV hajóról


A hajó érkezésére várva.

Nagy sokára végre rászántam magam hogy fölüljek a BKV hajóra, és a Dunán utazgatva megörökítsek egy-két dolgot amelyek útközben fölkeltik az érdeklődésemet! Mivel az útvonalat nem én szabtam meg, így alkalmazkodnom kellett a körülményekhez! Szó sem volt itt arról hogy a fotózandó témát körbejárjam, és arról sem hogy megvárjam a legkedvezőbb fényviszonyokat, a legideálisabb megvilágítást. Az optikákat sem tudtam cserélgetni, így a Tamron 18-200 mm-es utazó zoom objektívje mellett döntöttem. Íme a végeredmény, remélem lesz akinek elnyeri a tetszését!:-))

Már közeledik.

A fedélzeten

Leng a zászló

Visszafelé tekintve.

A XIII. kerület messziről.

Árpád-híd

A híd alatt.

Az Árpád-híd távolból.

 A 30.000.000.000,- forintért felújított híd!!!!
A Hoover-híd megépítésére 114 millió (22,5 milliárd forint) jutott Arizona és Nevada államok költségvetéséből. Bár az alkalmazott technológia és a környezet egészen más, azért érdemes megjegyezni, hogy a híd jelentősen kevesebből jött mi, mint a Margit híd jelenleg 30 milliárd forintosra tervezett felújítása! (Index)



Várhegy

A Parlament épülete, tervezte Steindl Imre.

 Petőfi-híd

 Szabadság-szobor

 Szabadság-híd

 Hidak a budai várral a háttérben.

 Búcsú a hajótól.

2 megjegyzés: